A karácsony nem is lenne ugyanaz a családdal, barátokkal való ünneplés nélkül. De sajnos ez sokak számára nem adatik meg. Ők azok, akik nem várnak látogatókat, mivel családjuk messze lakik, vagy már nem is élnek. Teljesen normális, hogy ilyenkor rájuk tör a ború, a vigasztalhatatlan magány. Bár a közös ünneplést nem pótolhatja semmi, tehetünk azért, hogy egy kicsit könnyebben viseljük ezt a néhány napot.
Legújabb blogbejegyzésünkben összeszedtünk néhány hasznos tippet, amivel túlélheti az ünnepeket.
Az év legszebb időszaka néha a legmagányosabb
Bár az ajándékvásárlással, favásárlással, ünnepi menü készítésével járó terheket néha a hátunk közepére nem kívánjuk, azért érdemes bevallani: mégiscsak van valami jó az karácsonyban. Ez pedig nem más, mint a család, az összes szeretettel, meghitt pillanatokkal, nagy beszélgetésekkel és nevetésekkel.
Míg sokak számára kötelező program a karácsonyi családlátogatás, manapság már nem ritka, hogy a távolság, egy-egy konfliktus vagy haláleset miatt elmarad ez a program. Azok, akik kénytelenek egyedül tölteni az ünnepeket, legtöbbször magánnyal, kilátástalansággal, szomorúsággal küzdenek.
Mivel ebben az időszakban amúgy is kevesebb tennivalónk van, ezért a negatív érzések még intenzívebben érintenek minket. Vannak, akik egyszerűen csak hagyják, hogy a magány a mélybe húzza őket, mások inkább megpróbálják elterelni a figyelmüket, vagy akár teljesen kizárják életükből az ünnepet.
De vajon valóban ez lenne a megoldás? Talán van más út is!
A társaság nem pótolható, de…
Érthető, ha magányosnak érzi magát attól, hogy egyedül kell töltenie december utolsó heteit. Teljesen normális, hogy családja hiánya negatív érzéseket kelt Önben. Természetes, hogy legszívesebben elmenekülne a gondok elől.
De csak rajtunk múlik, hogy átengedjük magunkat a magánynak, vagy megpróbáljuk kihozni a helyzetből a legtöbbet!
Igen, a helyzetünk nem könnyű. Van okunk a szomorúságra, van okunk az önsajnálatra, a sírásra, a komorságra. De ha hagyjuk, hogy ezek a negatív érzelmek leteperjenek minket, akkor esélyünk sem lesz egy percig is jól érezni magunkat!
Az ünnep mindenkinek más és mást jelent. Mi lenne, ha ezúttal nem mások lennének a fókuszban, hanem Ön? Mi lenne, ha azt ünnepelné, mennyi csodás pillanatot élt át élete folyamán? Mi lenne, ha elővenné a legboldogabb emlékeit, és visszamenne egy kicsit a múltba? Mi történne akkor, ha csak arra figyelne, amije van, ahelyett, hogy arra koncentrál, amije nincs?
A karácsony sosem lesz ugyanolyan egyedül, mint szerettei körében. De ez nem azt jelenti, hogy búskomorságban kell töltenie! Csak Önön múlik, mit hoz ki ebből a néhány napból.
Mit tehet az ünnepi magány ellen?
Bár a családi kötelékeket semmi sem pótolhatja, nem szabad hagynunk, hogy ez teljesen tönkretegye ezt a néhány napot. Mégha nem is felhőtlen a boldogságunk, tehetünk azért, hogy ne csak szenvedés legyen a karácsony.
- Ha épp nem vár vendégeket, akkor se feledje a karácsonyi hagyományokat! Egy kis dekoráció, némi ünnepi menü máris teljesen más hangulatba hozza.
- Ha családja távol lakik Öntől, és nincs lehetőségük a személyes találkozásra, akkor próbálják meg egyéb módon, telefonon, Interneten tartani a kapcsolatot! Már egy kicsi beszélgetés is segíthet abban, hogy ne érezze magát olyan egyedül.
- Mozduljon ki a négy fal közül! A mozgás és a friss levegő jót tesz a stressz ellen, egy kellemes séta pedig remek lehetőség, hogy szóba elegyedjen a szomszédokkal, ismerősökkel.
- Vannak, akik számára megnyugvást hoz, ha a rászorulóknak segíthet ebben az időszakban. Ha Ön is közéjuk tartozik, akkor ne habozzon, keresse fel a közeli szeretetszolgálatot, vagy ha más nem, egy kis süteménnyel, teával kínálja azt, akinek szüksége van rá.
Kiút a szomorúságból
A magány a lélek legpusztítóbb betegsége. Elszívja az életerőnket, a kiegyensúlyozottságunkat, a boldogságunkat.
Hogy minél kevesebb kárt szenvedjen a lelkünk, érdemes tenni azért, hogy minél ellenállóbb legyen!
Mi a Mannacsepp étrendkiegészítővel vértezzük fel magunkat a nehéz időkre. Ez a természetes étrendkiegészítő virágesszenciákkal és gyógynövényekkel segít lelkünknek megbirkózni a nehézségekkel. Rendszeres szedésével elkerülhetjük, hogy a negatív érzelmek és a stressz nyomot hagyjon rajtunk.
Ne hagyja, hogy a magány letörje! Inkább készítse fel ellene lelkét!
RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST! (Kattintson a linkre!)
Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre: