Természetes támogatás a léleknek
Maradt kérdése? Telefonon rendelne? +36 20/432-0222 (H-P: 9:00-15:00) ugyfelszolgalat@mannacsepp.hu

“Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya” – így szól az Egészségügyi Világszervezet definíciója. Úgy érzem, hogy ebben a megfogalmazásban minden benne van.

 

Ahhoz, hogy a betegségek elkerüljenek bennünket, a szervezet egyfajta egyensúlyi állapotára van szükség, mind testi, mind lelki értelemben. Ennek elérésében komoly segítséget jelenthetnek számunkra a különféle vitaminok, ásványi anyagok, illetve az ezeket tartalmazó étrendkiegészítők. De az egészséges életmódra való törekvés – megfelelő táplálkozás és rendszeres testmozgás – mellett elég vajon rendszeresen szedni ezeket ahhoz, hogy valóban egészségesnek – tehát kiegyensúlyozottnak – mondhassuk magunkat?

 

Néhány fontos szempont

 

Testi szinten tény, hogy szervezetünk ellenállóbbá válik a vitaminok által, hiszen segítenek abban, hogy készleteink egyensúlyban maradjanak, természetes védelmi vonalunkat – immunitásunkat – szolgálva ezzel. A vitaminfogyasztás hatékonysága  azonban természetesen attól is függ, hogy a termék, amit prevenció jelleggel megvásároltunk, miből készül. Mennyire tartalmaz szintetikus, laboratóriumi körülmények között előállított kötőanyagokat, vagy éppen milyen eljárással készült valódi gyógynövényekből, a természetesség jegyében. Úgy, hogy a növény a leginkább képes legyen megőrizni és kifejteni eredeti hatását.

 

Fontos azonban a lelki szint is. Ma már mindenki tudja, hogy nem rendkívül fontosak, a tudatalattinkhoz eljuttatott üzenetek. Milyen üzenettel visszük be tápanyagokat, milyen képzeteket, képeket társítunk fogyasztásukhoz? Manapság a vitaminokat igen gyakran azzal az indokkal szedjük, hogy megelőzzünk bizonyos betegségeket. Ebben a mentalitásban már ott rejtőzik a félelem, aminek következtében nagyobb eséllyel is szedünk össze valamilyen nyavalyát, és a vitamin ezt nem fogja meggátolni sajnos.Nem lehet valaminek a megelőzésére fókuszálni anélkül, hogy magát a problémát ne vonzanánk be azzal.

 

Hogyan célszerű tehát vitamint, étrend-kiegészítőt magunkhoz venni?

 

Testi szinten úgy, hogy igyekszünk lépésről lépésre az egészséges életmódot is mellé tenni. Rendszeres, változatos, szélsőségektől mentes étkezés, hetente legalább 180 perc aerob jellegű, illetve 60 perc kardio jellegű mozgás: az előbbi lehet séta, az utóbbi  akár kocogás, súlyemelés is (az Egészségügyi világszervezet friss ajánlása). Lelki szinten pedig a megoldás az, hogy a betegségektől való feszült aggodalom helyett újra és újra pozitív képzettársítással veszem magamhozkedvenc, jól bevált étrendkiegészítőmet.

 

Milyen pozitív üzenetek léteznek, amelyek ebben segítenek?

 

A többségnek segít, ha a vitamin fogyasztásakor elképzeli, hogy friss, erős és egészséges, látja magát a természetben – akár kedvenc helyén, ahol a leginkább biztonságban érzi magát – boldogan, kiegyensúlyozottan, teljes emberként. Vannak, akik minden egyes alkalommal egy mantrát – pozitív megerősítést – is kapcsolnak a termékhez: „Szeretem magam, egészséges vagyok, teljesnek érzem magam”. Ha esetleg ez szöges ellentétben áll a pillanatnyi valósággal, változtassunk a szövegen kicsit: „Nyugodt vagyok, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Érzem, ahogy gyógyulok”.

 

A kulcs az, hogy az affirmációban ne negatív szavak és képzettársítások szerepeljenek, hiszen azok teljességgel kontraproduktívak: tudatalattink és felsőbb énünk ilyenkor csupán magát az üzenetet érzékeli, a tiltást nem. Kerüljük tehát az olyasfajta mondatokat, hogy „Nem vagyok beteg”, „Nem kapom el a náthát egész télen”, „Nem fogok megfázni tavasszal”, „Nincs hányingerem”. Helyettük használjunk egyszerú, pozitív állításokat. Minden negatív üzenet áttranszformálható pozitívba, amely tudatos szinten segít megfogalmazni célunkat, a tudatalatti nyelvére lefordítva pedig szervezetünknek címzett direkt utasítást tartalmaz.

 

A Manna cseppek 84 különböző virág rezgését, információit tartalmazzák. Olyan ez, mintha 86 különböző pozitív üzenetet juttatnánk el egyszerre a tudatalattinkhoz, és testünk minden sejtjéhez. Ez már önmagában sokat hozzátehet a testi-lelki egészségünkhöz, és mindössze napi egy percet kell rászánnunk. Természetesen, számtalan egyéb módszer is van, amellyel kiegészíthetjük a cseppek fogyasztását. Ilyen az is, ha személyre szabott, pozitív üzenetet, mantra formájában megfogalmazott megerősítést, élénk pozitív képet (vizualizációt) kapcsolunk fogyasztásához. Ezt akár már ma is kezdhetjük, hiszen sosem késő!

 

RENDELJE MEG MOST A MANNA CSEPPET! (Kattintson a linkre!)

Megrendelem

Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:

Érdekel a Manna csepp