Természetes támogatás a léleknek
Maradt kérdése? Telefonon rendelne? +36 20/432-0222 (H-P: 9:00-15:00) ugyfelszolgalat@mannacsepp.hu

Évről évre egyre többen érzik úgy, hogy az óév lezárása egy új, különleges korszakot hoz magával, amiben új célok, álmok, vágyak és tervek kapnak helyet. De vajon mitől függ, hogy lesz-e valami a kívánságból, vagy csupán elvetélt vízió az egész? Íme egy kis segítség, az újévi fogadalmakat könnyebben sikerüljön megvalósítanunk.

Csak az létezik, amit el is tudsz képzelni!

Nem véletlenül használja a „képes” szót a magyar nyelv, amiben a „kép” szó is szerepel. A kulcs ugyanis az, hogy kizárólag azok a vágyak teljesülnek, amiről előzőleg képünk is van. El tudom KÉPzelni azt, KÉPes is vagyok rá. A legjobban úgy segíthető tehát elő az álom megvalósulása, ha el is képzelem azt. Fontos, hogy elsősorban az érzésre kell koncentrálni, hogy semmiképp se korlátozzuk be magunkat és az érzés megvalósulását: ezer út létezik ugyanis, ahogy egy álom valóra válhat.

Egy hatékony trükk: használjunk hozzá pezsgőt, mégiscsak szilveszter lesz!

„Ne igyál előre a medve bőrére” – mondjuk, holott itt épp ellenkező a tanács: igyunk csak bátran előre, hogy tudatalattink még inkább KÉPes legyen elhinni azt, hogy hatalmunkban áll elérni a vágyott célt! A „pezsgős teremtés” lényege egyszerű: üljünk le egy vagy több számunkra fontos emberrel egy üveg pezsgővel! Mindenki töltsön a poharába, majd igyunk egyet az álmunkra: jelen időben és kijelentő módban beszéljünk arról úgy, mintha már meg is valósult volna. Így nem csak a tudatalattink hiszi el, hogy valóra váltottuk az álmot, de barátaink plusz energiája is segít abban, hogy ez könnyedén megtörténjen.

Tegyünk érte azonnal és dolgozzunk is rajta!

Tudósok szerint a megvalósuló és a zátonyra futó újévi fogadalmak között két fontos különbség van. Az előbbi ismérve az utóbbival ellentétben az, hogy amint megszületik a vágy az új dologra, azonnal tegyünk is valamit érte: még ha apróságról is van szó, ez az, ami segít, hogy az útra lépjünk. „Nem elég jóra vágyni:  a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!” – ahogy nagy költőnk, Váci Mihály is fogalmaz. A másik fontos szabály: ahhoz, hogy egy új, helyes szokás állandósuljon, 21 napig kell minden nap tennünk érte, ismételnünk a rítust, hogy beépüljön. Huszonegy nap kitartást tehát mindenképpen érdemes bele tenni, máskülönben aligha van értelme a nagy elhatározásnak.

Adjunk hálát az apró sikerekért!

A hálanapló talán elcsépelt ezoterikus rituálénak tűnik, miközben elképesztően fontos, hogy folyamatosan átéljük a hála állapotát, ami inspirál, feltölt és erőt ad. Vezethetünk egy csodaszép, saját készítésű vagy boltban vásárolt, de saját képünkre formált naplót, de akár digitális hálablogot is. Rajzolhatunk, ragaszthatunk be ereklyéket, de akár írhatunk is röviden arról, ami bennünk él, amiért hálásak vagyunk. Megmutathatjuk azt másnak, de lehet akár teljesen privát is. A lényeg, hogy számunkra sokat módon éljük át a hála vegytiszta, rengeteg erőt adó érzését.

Erősítsük magunkat Mannacseppekkel!

A Manna-cseppek nem pusztán fizikai szinten erősítik a szervezetet. A Manna-esszencia sejtszinten épül be a testbe, a negatív információ lebontását követően pedig sor kerülhet a pozitív információk megerősítésére. A Manna segítségével a korlátozó hiedelmek és negatív gondolatok lebonthatók, csak hogy pozitív, az újévi fogadalmat segítő, énképet erősíti hitvallás kerüljön a helyükre. Miért is ne élnénk a természet csodájának segítségével, ha ez a plusz már minden tudatos ember számára elérhető?

Boldog új évet, a vágyak és az álmok jövő évi teljesülését kívánjuk!

RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST AKCIÓSAN! (Kattintson a linkre!)

Megrendelem

Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:

Érdekel a Manna csepp