Mindannyiunk otthonában megtalálható az okos telefon, a tv, a számítógép és egyéb olyan kütyük, amik megkönnyítik mindennapjainkat. De vajon tényleg szükségünk van rájuk vagy csak szórakoztatásunkra, vagy megfelelési kényszerből vásároljuk őket? Mert ha tudatában volnánk káros hatásainak, kétszer is meggondolnánk, hogy mindegyik kell-e a háztartásba. Az elmúlt években egyre több szó esik ezeknek az eszközöknek az egészségünkre gyakorolt hatásáról.
Hogy megkönnyítik mindennapjainkat a szóban forgó technikai eszközök az nem kérdés. De állandó használatuk tudattalan függőséghez vezet, aminek mellékhatásaként az alvás-, figyelem-, és koncentrációs zavarok bármikor bekopogtathatnak hozzánk.
Ezek csak eszközök…
Valóban azok és valóban a kényelmünket szolgálják. Egy idő után azonban már észre sem vesszük, hogy már órák óta görgetjük azt a bizonyos alkalmazást, de hasznunkra ugyan nem válik. És ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, ugyanis lefekvés után a nehezen várt álomból riadtan ébredhetünk fel, ami a napközben kapott intenzív vizuális ingerek eredményének tudható be.
Természetesen jó tudni, hogy az alvászavar okozta álmatlanság lelki oka lényünkben fenn áll e. Könnyen megállapítható ugyanis, ha mindennapjaink feszültségekkel, félelmekkel vagy szorongásokkal van megtöltve. Ilyen esetekben az agy nem képes nyugalmi állapotba lépni, így az alvó állapot, vagy inkább álom állapot előtt bekapcsol a tudatalatti félelem, hogy az utolsó ébersége is megszűnik létezni. Ez sajnos azonnali ébrenléthez vezet, majd kimerültséghez és egyéb betegségekhez.
A felsoroltakban diagnosztizált állapotokat azonban ugyanúgy képesek előidézni a kütyük, aminek legnagyobb áldozatai a gyerekeknek lehetnek. Az elmúlt évek alatt népszerűsödött ugyan a technikai vívmányok használata, de ezzel együtt növekedett a beteg és mentális problémákkal küzdő gyerekek, de ugyanúgy a fiatalok és a felnőttek száma is. Minden gyereknél ott a telefon és a tablet, de azzal, hogy a szülő a kezébe adja, a legnagyobb hibát is elköveti egyúttal.
Munkahelyen, iskolában
A kütyük állandó nyomkodása azonban nem csak az agy alvásért felelős területére hat ki, de a koncentrációs képességet is erősen rontja. Ezt könnyen alátámasztja az a kísérlet is, amelyet egy tucat emberrel elvégeztek, hogy milyen teljesítményt nyújtanak különböző kor osztályok, különböző kategóriákban a telefonos alkalmazások több órás aktív használata után.
Az eredmény megdöbbentően bizonyította, hogy az agy fókusza a kütyü nyomkodása során teljesen lemeríti belső tartalékait, aminek következtében hosszabb távú koncentrációs probléma lép fel. Ez egészen addig tart, amíg az agy a megfelelő, pihenésre és regenerálódásra szánt időt nem kapta meg.
A kísérletben részt vett üzletemberek a teszt után sikertelen tárgyalásokat vezettek le. A 25-30 év közöttiek szexuális teljesítményében, rohamos csökkenés volt kimutatható. A gyermekek kategóriában pedig teljes volt a koncentrációs zavar, képtelenek voltak bármit is (vagy csak elenyésző információt) megjegyezni abból, ami a tanórán elhangzott.
Tapasztalat és megoldás
A felsorolt problémák megoldásában több rendszeres Manna fogyasztó is részt vett, akiknek fogalmuk nem volt semmilyen lelki tényezőről, vagy pszichológiai és egyéb tudományos magyarázatokról. Egyszerű emberekként egyszerű életet élve, saját maguk életéért téve kezdték el fogyasztani a Manna cseppeket és csak annyit véltek felfedezni, hogy egyre jobban alszanak. Egyre élhetőbbek a mindennapjaik, egyre kipihentebben ébrednek reggelente és az esetleges szorongásaik is elmúltak.
Mind a mai napig hallunk ilyen tapasztalatokról és mindig hozzá is teszik a fogyasztók, hogy a Manna volt életük legjobb döntése, hiszen összehasonlíthatatlan a múltuk a jelenükkel. Ők megéltek, megtapasztaltak különböző problémákat, ahogyan a Manna jótékony hatásait is. Amikor elolvassuk ezeket, kizárólag csak rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk.
RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST AKCIÓSAN! (Kattintson a linkre!)
Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre: