Tudja, hogy mi a közös egy biciklizés közben eltört karral és egy válás miatti depresszióban?
Az, hogy mindkét fajta sebet, a testit és a lelkit egyaránt kezelni kell, különben elfertőződnek. Míg az előbbinél ez egyértelmű – szinte biztos azonnal rohanunk az ügyeletre – a második eset már bonyolultabb.
Az érzelmi sérüléseket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, zavaró tényezőként tekinteni rájuk, amik csak megakadályoznak minket abban, hogy éljük az életünket. Összeszorítjuk a fogainkat, megpróbáljuk elnyomni a sebbel járó fájdalmat és kellemetlen érzelmeket és robotolunk tovább.
Mit tehetünk, hogy megakadályozzuk a lelki sebek „elfertőződését”?
„Azt szokás mondani, hogy „Az idő minden sebet begyógyít”. Én ezzel nem értek egyet. A sebek megmaradnak. Idővel az elme, hogy megóvja a saját épségét befedi őket hegszövettel és a fájdalom alábbhagy. De a seb sosem tűnik el.”
Rose Fitzgerald Kennedy
Miért nem éri meg elnyomni a lelki fájdalmat?
A kezeletlen lelki sebek nem tűnnek el… lehet, hogy idővel könnyebbé válik velük élni, de közben a tudatalattinkban hatalmas kárt tehetnek. Lelki blokkokat képezhetnek, amik megakadályozzák azt, hogy boldoggá váljunk és évek múltán talán már nem is tudjuk megmondani, hogy mitől szenvedünk.
A helyzeten nem segít az sem, hogy a mai, termelésközpontú társadalom nem bánik túl jól azokkal, akik lelki sebektől szenvednek. Míg egy törött kar esetén senki nem szól egy szót sem, ha nem megyünk be dolgozni, vagy ha nem veszünk részt egy összejövetelen, addig egész máshogy kezelik azokat, akik valamilyen érzelmi trauma miatt szeretnének maguknak pár napot, hogy összeszedjék magukat.
Sokan tartanak ilyenkor attól – jogosan – , hogy gyengének, megbízhatatlannak titulálják őket azért, amiért foglalkoznak az érzelmeikkel.
Mit tehetünk hát, ha nem akarjuk, hogy elfertőződjenek a lelki sebeink?
Kezeljük őket időben!
Érthető, ha bizonyos lelki traumák feldolgozásához időre van szükségünk. Egy-egy ilyen eset után nem meglepő, ha nem érezzük magunkban az erőt ahhoz, hogy rögtön nekilássunk a gyógyulás folyamatának. Ezzel nincs is semmi baj – legyünk türelmesek magunkkal és csináljunk olyan dolgokat, amik segítenek erőt gyűjteni. Viszont ne halogassunk feleslegesen! Ne feledjük, hogyha csak eltakarjuk, attól a seb még ott van és lehet, hogy hónapok, vagy évek múlva, de újra elő fog jönni.
Ne szégyelljük a lelki sebeket!
Még akkor se, ha a saját hibánkból is sérültünk! Egy begipszelt kar, vagy egy lehorzsolt térd miatt nem érzünk szégyent – a lelki sebek miért lennének mások? Természetesen fontos, hogy tanuljunk a sebekből, hogy legközelebb nagyobb eséllyel el tudjuk kerülni a sérülést, de egy valamit érdemes tudatosítanunk: a fájdalom természetes és nincs benne szégyellnivaló.
Gondoskodjunk a lelki és a testi jólétünkről egyaránt!
A lelki gyógyulás folyamatát bonyolíthatja, hogy egyértelmű kapcsolat van a testi betegségek és a lelki betegségek között. Ha a testünk betegszik meg, könnyebben esünk áldozatul különböző lelki bajoknak, és ez fordítva is igaz.
Sokszor a lelki bajok hátterében valamilyen testi probléma áll. Az utóbbi években a kutatók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szerotonin (örömhormon) hiánya és a depresszió kialakulása közötti kapcsolat felderítésére. Mivel ennek a hormonnak ~90%-a a beleinkben termelődik ezért sokszor a bélflóra helyreállításával látványos lelki javulást is el lehet érni.
Ha érdekli ez a téma, itt olvashat róla többet: Testi-Lelki Harmónia
