Gyermekkorunkban még nem tudunk szerepet játszani. Ha fáj, sírunk, ha örülünk, nevetünk.
Idővel azonban megtanuljuk, hogyan vegyük fel az álarcot, és hogyan játsszuk a szerepünket anélkül, hogy kizökkentetének belőle. Érzelmeinket a fiók mélyére zárjuk, a kulcsot pedig messzire hajítjuk.
De élet ez így? Mi a baj azzal, ha álcák mögött élünk? Legújabb blogbejegyzésünkben összeszedtük!
Érzek, tehát vagyok?
Emberek vagyunk, életünk természetes velejárói az érzelmek. Ha rossz napunk volt, hatalmukba kerítenek minket a negatív érzések, míg egy örömteli nap után csak pozitivitást érzünk.
Érezni jó, érezni felszabadító. Ha érzünk, az azt jelenti, hogy igazán élünk, nem csak robotok vagyunk, hanem hús-vér élőlények.
Az érzések segítségünkre sietnek akkor, ha a logika cserbenhagy minket. Hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük, egy adott helyzetben, adott környezetben, adott emberek között hogyan is érezzük magunkat.
Az érzelmek fejlődésre ösztökélnek. Ha huzamosabb ideig rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, az jelzi, hogy rossz úton járunk, hogy ideje továbblépnünk. Ezzel szemben ha jól érezzük magunkat, akkor az egyfajta visszaigazolás, hogy a helyünkön vagyunk.
Az érzelmek, és az ezzel járó reakciók segítenek akkor is, ha elfogytak a szavak. A könnyek beszélnek helyettünk akkor, ha letaglóz a szomorúság, de akkor is, ha boldogságunkat már nem tudjuk szavakba önteni.
Érezni tehát jó dolog – de akkor miért menekülünk attól, hogy felvállaljuk őket?
Mitől menekülünk?
Sokan elfojtják az érzelmeiket. Mintha egy kis ládikóba pakolnák azokat a dolgokat, amelyekre már nincs szükségük. Gondolataikból is száműzik, hogy ne kelljen velük foglalkozni.
Félünk attól, hogyha őszintén feltárjuk az érzéseinket mások előtt, sebezhetővé, kiszolgáltatottá válunk. Lehetséges, hogy megszégyenülünk. Tisztában lesznek azzal, mi jár a fejünkben, ezt pedig bármikor ki lehet használni.
Mások számára az érzelmek csupán bosszantó tényezők, amelyek akadályozzák őket a céljaik elérésében. Hiszen hogy lehetne 100%-ban a karrierre koncentrálni, ha közben bezavar a reménytelenség, a düh, a féltékenység vagy a szomorúság?
A legtöbben nem is egy, de több szerepet játszanak. Van a munkahelyi álarc, a családi maskara, a barátok előtt lévő álca… De akkor mikor lehetnek igazán önmaguk?
Nem lenne jobb őszintének lenni? Nem lenne jobb magunk mögött hagyni a szorongató jelmezeket és a fullasztó maszkokat? Nem lenne egyszerűbb, ha végre önmagunk lehetnénk, csak úgy egyszerűen, mindenféle színjáték nélkül?
Itt az idő őszintének lenni
Érzelmeink felvállalásához nagy bátorságra van szükség. Hiszen valóban sérülhetünk, valóban védtelenné válunk mások előtt. De ez lesz az, ami igazán felszabadít!
- Ha eddig nem szívesen fedte fel valódi arcát mások előtt, akkor szüksége lesz egy kis gyakorlásra. Ne legyen türelmetlen önmagával! Haladjon kis lépésekben, mutasson mindig egy kicsivel többet valódi énjéből.
- Szerettei mindenképp Ön mellett lesznek, akármilyen nehéz helyzetbe kerül. Ne féljen, aki igazán támogatja, nem fogja hátba szúrni! Aki így tesz, azt pedig el kell engedni.
- Ne hajszolja a tökéletességet! Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai. Felesleges egy förtelmes napon magára kényszeríteni a szerepet- egyszerűen vallja be (önmagának is), hogy ma rossz passzban van!
- Az érzelmek azok, amelyek igazán emberivé tesznek minket. Képzelje magát fordított helyzetbe: Ön mit tesz, ha valakit sírni lát? Valószínűleg együttérez, és nem ítélkezik. Miből gondolja, hogy mások nem így állnak Önhöz?
Az igazság kemény
Bár önmagunk, érzelmeink felvállalása egy örömteli dolog, nagy lelki erőre van szükség ahhoz, hogy ezt a lépést valóban megtegyük.
Mi a Mannacseppet használjuk, hogy felvértezzük lelkünket. Rendszeres használatával erős lelki ellenállóképességre tehet szert, amely egy biztos védelmi vonalat ad a legnehezebb helyzetekben is.
Ne fojtsa el érzelmeit, vállalja fel érzéseit!
RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST! (Kattintson a linkre!)
Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:
8 · körülbelül 1 hete
