Gyász, válás, fizikai vagy lelki bántalmazás, halálközeli élmény- így vagy úgy, de életünk során mindannyiunk legalább egyszer túlesik egy megrázó traumán. A traumatikus esemény feldolgozása mindenkinél más és más: valaki látszólag könnyedén túljut a nehézségeken, míg mások akár hosszú évtizedekig hurcolják magukban a mély sebeket. A megrázkódtatás feldolgozása nem egy nap- de van, amivel könnyebbé tehető. Hogyan segíthet ebben lelki állóképességünk?
Mi történik, ha trauma ér minket?
Egy megrázó esemény azért érint minket annyira mélyen, mert nem csak lelkiállapotunkra, de agyunkra is nagy hatással van. Egy trauma hatására megváltozik agyunk emlékekért felelős része, egyre kevésbé képes feldolgozni a régi vagy közelmúltban szerzett emlékeket, ezért fordul elő olyan gyakran, hogy akár már egy apróság képes felidézni a sokkoló esetet.
Ha életünk során valamilyen trauma ér bennünket, akkor úgy érezzük, hogy nem tudunk túllépni az eseményeken, ez pedig szorongáshoz, depresszióhoz vezethet. A kedvetlenség, erőtlenség mellett gyakran előfordul, hogy ilyen helyzetben külső szemlélőként kezdünk el tekinteni életünkre, és mások mellett saját magunktól is eltávolodunk.
Agyunk szintén tovább nehezíti a helyzetet azzal, hogy időről-időre újra átélhetjük az eseményeket álmok, képezek, vagy gondolatok formájában.
A problémák sosem fogynak el, a lelkierőnk igen!
Hogyan segít a Manna csepp?
Kérje az ingyenes tájékoztatónkat!
Töltse ki a következő űrlapot és máris küldjük a legfontosabb információkat!
Miért olyan nehéz megbirkóznunk vele?
A lelki megrázkódtatás folyamatos stresszt eredményez, amelyet hihetetlenül nehéz kezelni. Míg a munkahelyi vagy magánéleti stressz kezelésénél rendelkezésünkre állnak olyan eszközök, amellyel leküzdhetjük a problémát, a trauma során olyan esemény történik velünk, amely korábban még soha. Épp ezért nincsenek olyan módszereink, technikáink, kapaszkodóink, amelyekhez fordulhatnánk, emiatt elveszettnek, védtelennek érezzük magunkat.
Nehezítő tényező, hogy trauma esetén sokan nem mernek segítséget kérni, hanem egyszerűen elnyomják magukban a negatív érzéseket. Bár elsőre ez jó taktikának tűnhet, valójában így nem fogják tudni feldolgozni, a trauma pedig lassú méregként fogja tönkretenni lelküket.
Mi az a lelki állóképesség?
Ahogy testünknek, úgy lelkünknek is van állóképessége. Ez nem más, mint a reziliencia, mely egy olyan képesség, amely segít, hogy a trauma után visszataláljunk önmagunkhoz.
Ez a megbirkózó, öngyógyító képesség felel azért, hogyan reagálunk egy stresszhelyzetre. Minél reziliensebbek vagyunk, azaz minél rugalmasabb lelki állóképességünk, annál előbb kerülünk vissza a stressz megelőző, nyugodt lelkiállapotunkba.
A lelki immunrendszerünk ugyanúgy működik, mint a fizikai: míg utóbbi a betegségekkel való találkozások során edződik, addig lelkünk a nehézségekkel való megküzdés során válik egyre erősebbé.
Jó hír, hogy ez a képesség folyamatosan fejleszthető, így saját magán áll, hogy egy megrázkódtatás után milyen gyorsan találja meg a sötétségből kivezető utat.
Hogyan lehet edzeni?
- Optimizmus fejlesztése: Az optimista hozzáállás a nehéz helyzetekben való kitartás egyik alapköve. Az optimista emberek pontosan tudják, hogy sorsuk a kezükben van, és egy nehézséget nem borzasztó csapásként fognak megélni, hanem lehetőségként az újrakezdésre. Az optimista hozzáállás is tanulható, például azzal, ha újraértelmezzük a mindennapjainkat, és megpróbáljuk megkeresni azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek.
- Elfogadás megtanulása: A negatív eseményeket nem könnyű elfogadni. Például egy munkahelyi elbocsátás vagy szakítás esetén sokan magukban kezdik el keresni a hibát, a folyamatos lelkiismeretfurdalás pedig felőrli őket. Pedig ha tudjuk, hogy a képességeink szerint mindent megtettünk célért, de mégsem sikerült, akkor a hiba nem bennünk van.
- Panaszkodás helyett cselekvés: Sokan panaszkodnak amiatt, hogy nem szeretik munkájukat- mégsem tesznek semmit az előrelépésért. Másoknak a szerelmi életük okoz nehézséget- mégsem ülnek le párjukkal átbeszélni a problémákat. A panaszkodás nem fog segíteni. Nekünk kell segítened magunkon azzal, hogy aktívan teszünk a céljainkért!
- Felelősségvállalás: “Nem az én hibám, hogy kirúgtak, kibírhatatlan a főnök.” “Nem az én hibám, hogy belém hajtottak, miért nem figyelt jobban.” “Nem az én hibám, hogy sokat veszekszünk, egyszerűen semmi nem jó neki.” Vállaljuk fel hibáinkat, tetteinket az élet minden területén! Ha mindig kihúzzuk magunkat a felelősség alól, azzal nem fejlődünk, és boldogabbak sem leszünk.
- Önismeret, erősségek megtalálása: Mi az, amiben igazán jó? Mi az Ön erőssége? Ha tudja, hogy például kiemelkedő a problémamegoldó képessége, akkor könnyebben fog megbirkózni a stresszhelyzetekkel, hiszen mindig lesz egy olyan kapaszkodó, ami után nyúlhat.
- Ne féljen segítséget kérni: Teljesen mindegy, hogy Párjához, családjához, barátaihoz vagy épp egy szakértőhöz fordul egy nehéz helyzetben, a segítségkérés nem a gyengeség jele.
Ezen kívül segítségére lehet a Mannacsepp, egy természetes alapanyagokból álló készítmény, melyet kifejezetten a lelki blokkok feloldására fejlesztettek ki. Rendszeres szedésével könnyebben, élettani módon leküzdheti az átélt traumák negatív hatásait, és gyorsabban visszatérhet mindennapi életéhez. Tegyen egy lépést azért, hogy újra boldog életet élhessen!