Vajon ki a felelős az életünkért? A sors, vagy a karma? Aki lelkileg erős, igyekszik minél inkább kezében tartani élete irányítását. De még a mentálisan erős emberek is hajlamosak meginogni, és feltett kézzel annyit mondani, hogy „erről én nem tehetek, nekem ez a sorsom, ilyen az én formám”. Vajon el lehet engedni a sorssal való takarózást? Cikkünkből kiderül!
És hogy vagy? – tesszük fel a kérdést egy régen látott ismerősnek, de már abban a pillanatban meg is bánjuk. Egy nagy, kiszakadó sóhaj után legyintve annyit mond, hogy „áááh, ne is kérdezd…” Egy pici remény ilyenkor felcsillan, hogy mégsem hallunk véget nem érő panaszáradatot, de hamarosan rá kell jönnünk, hogy tévedtünk. Ismerősünk végtelen felsorolásba kezd, amit hosszú percek után azzal zár: „de mit tudok tenni… ez az én sorsom…”
Dagonyázni a problémák mocsarában
Ismerős ez a beszélgetés? Hány és hány ilyet átéltünk már mindannyian. A sorssal való takarózás gyakran azoknak a mentsvára, akik inkább dagonyáznak a saját problémáik mocsarában, mintsem megoldást találnának rájuk.
Tény és való, hogy az élet számtalan olyan helyzetet teremt, ami felett nincsen beleszólásunk. Felsorolni is felesleges lenne olyan szituációkat, amik felett nincs hatalmunk, amiket nem tudunk elkerülni, vagy megmásítani a végkimenetelüket. Akik ezeket a helyzeteket képtelenek feldolgozni, túllépni rajtuk, vagy pozitív irányba fordítani, azok takaróznak rendszerint a fent említett mondattal. „Ez az én sorsom” – mondják szomorúan, de közben eszükbe sem jut, hogy átbillentsék a helyzeteket pozitív irányba.
Ön is ismer ilyen embert?
Önnek is van ilyen ismerőse? Netán Önnel is előfordul, hogy a sorsával takarózik ahelyett, hogy a kezébe vegye az irányítást? Az egészen biztos, hogy nem minden fekete és fehér, vagyis nincs olyan ember, aki minden élethelyzetben képes a jót meglátni és olyan ember sincs, aki fordítva, csak a rosszat látja. Egy boldog, lelkileg egészséges ember viszont arra törekszik az élete során, hogy a lehető legkevesebbszer takarózzon a sorsával.
Takarózhatunk egyáltalán a sorsunkkal?
Joggal adódik a kérdés, meddig mehetünk el abban, hogy a sorsunkkal takarózzunk. A válasz egyszerű: amíg nem gátol a boldog életben. Abban egyetérthetünk, hogy sosem lehet boldog ember az, aki valakit vagy valamit az életét ért kudarcok miatt okol.
Meglátni a rosszban a jót, vagy jóra fordítani a rosszat olyan feladat, amit egész életünk során gyakorolni kell. Amikor fordulópontokhoz ér, tegye fel magának a kérdést: ha ez az ajtó becsukódik, milyen ajtót tud kinyitni? A kérdés szándékosan úgy hangzik, ahogy. Az ajtó nem kinyílik csak úgy, hanem ki kell nyitnia. Ezzel máris kezébe vette a sorsának irányítását.
Nem szabad várni a csodát
Negatív események mindennap érnek minket: van mikor nagyobb, van mikor kisebb dózisban. Ezek ellen nem tehetünk semmit. Az viszont már rajtunk múlik, hogy hogyan reagálunk ezekre. Annyit mindenki megtehet, hogy kompenzálja a negatív hatásokat azzal, hogy rendszeresen támogatja a lelkét, növeli a lelki energiáit. Minden nap egy apró lépést kell tennünk ezért. Ezt senki nem teszi meg helyettünk! Ezért az életünk minőségéért elsősorban mi vagyunk a felelősek.
Támogatás a léleknek
Természetesen sokféle segítséget igénybe vehetünk. Ma már nálunk is komoly irodalmat találhatunk arról, hogyan vehetjük kezünkbe életünk irányítását. De a szervezetünket, az idegrendszerünket, és a lelkünket is tudjuk a hétköznapok küzdelmeihez erősíteni. A Manna-cseppek készítői azért fogtak a termék megalkotásába, hogy természetes támogatást készítsenek a lélek számára. A készítmény fogyasztói szerint a termék abban segít, hogy mentálisan erősnek érezzék magukat, hogy könnyebben túljussanak a lelki válságokon, és a különféle lelki megpróbáltatásokon. Így könnyebben el tudják engedni a sorssal való állandó takarózást, és a kezükbe vehetik az életük irányítását.
RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST! (Kattintson a linkre!)
Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:
