Természetes támogatás a léleknek
Maradt kérdése? Telefonon rendelne? +36 20/432-0222 (H-P: 9:00-17:00) ugyfelszolgalat@mannacsepp.hu

Egyre több fórumon hallható és olvasható, hogy jelenlegi életünk egy olyan örökletes következmény, amit még szüleink vagy akár nagyszüleink cselekedetei által élünk meg. Vagyis olyan családi minták áldozatai vagyunk, amik úgy érezzük nem tartoznak hozzánk, génjeinkben azonban mégis ott van. Vajon miért és hogyan szabadulhatunk meg tőle, hogy saját életünket élhessük?

Felmenőink traumái, félelmei, betegségei és talán a kísértetiesen hasonló életvitelük is örökölhetőek. Legalábbis ezt állítja a tudomány, de hogy miért is van ez így és hogyan szabadulhatunk meg tőlük, annak magyarázata már sokkal egyszerűbb.

 

Összeköttetésben vagyunk családtagjainkkal

Minden generációról generációra öröklődik és erre szokás azt mondani, hogy a vér nem válik vízzé. Bizony nem, ugyanis felmenőink genetikai állományának egy része tovább öröklődik velünk és azt mi is továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak. Ebben a vonalban ugyanúgy szerepelnek a pozitív dolgok, ahogyan a negatívan megélt életesemények is és ezeket az információkat ha akarjuk, ha nem, mindenképpen továbbadjuk vérvonalunkkal.

 

Tehát ha a nagymama megélt egy traumát akkor amikor gyermekét várta, akkor az az információ már magzati korban megjelent sejtszinten, amit születés után ugyanúgy továbbadott gyermeke felnőtté válva az ő gyermekének is, aki jelenleg feltehetően ennek hatására gyakrabban érzékeli a depresszió áldatlan tüneteit. Különösebb oka nem lenne rá, de a sejtszinten benne lévő információ ezt a következtetést vonja le és erre az érzetre irányítja a figyelmet, hiszen a magja nagyon mélyen el lett ültetve a szervezetben és most elkezdett növekedni.

 

Életünkben rengeteg olyan dolog történik, amit nem tudunk megmagyarázni, nem tudunk elfogadni, de mégis negatívan éljük azt meg. A párkapcsolatok, vagy azok sikertelensége, a családon belüli problémák, esetleg testi-lelki bántalmazások sora, a folytonosan megjelenő anyagi nehézségek mind-mind olyan generációs minták, amik már valamilyen formában megtörténtek szüleink vagy nagyszüleink életében. Azonban nekünk már nem szükséges újra átélnünk ezeket, hiszen bátran mondhatunk nemet a múltra és boldogan igent a saját jövőnkre.

 

Saját sorsunk megmenthető

Rengeteg olyan megoldás létezik, ami által felismerhetjük családi mintáinkat és ezeket a hátráltató blokkokat kitörölhetjük elménkből. Ezt mindenki magának keresse meg, hiszen különbözünk egymástól és ami az egyik embernek jól bevált megoldás, az nem biztos, hogy a másiknak is az lesz.

 

Azonban a Mannacseppek úgy lettek létrehozva, hogy a szervezetben lévő, sejtekben elraktározott generációs negatív minták hatástalanná váljanak, így minden korosztály számára biztonságosan fogyasztható. Azok az információk, amelyek átörökítésre kerültek és nem válnak a javunkra, azok automatikusan felcserélődnek a cseppek segítsége által olyan információkkal, amik ténylegesen a mi előmenetelünket szolgálják.

 

Nem csodaszer a Mannacsepp, de több ezer használó beszámolt már az említett dolgok jótékony hatásairól és arról, ahogyan az életük elindult a cseppek fogyasztását követően egy pozitív, élhetőbb és boldogabb, harmonikusabb irányba.

RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST! (Kattintson a linkre!)

 

Megrendelem

 

Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:

 

Érdekel a Manna csepp

 

 

Hozzászolt Mannacseppek.info nyilvános bejegyzéséhez.
Németh Tímea Vitaminokat eddig is szedtem. Mégis, már jó ideje reggelente úgy ébredtem, hogy egy csomóban volt a gyomrom, és sírhatnékom volt. A második héten ez szépen megszűnt. Úgy érzem az erőm is több, és nem fáradok el annyira estére. Ez tényleg Manna 🙂
Tetszik · 6 · körülbelül 6 hete

Hozzászólások

Hozzászólások