Amikor a nyomás fokozódik
Nemrég nálunk járt egy régi barátom. Hosszú ideje nem találkoztunk, és rengeteg dolog történt ezalatt. Sajnos, nem csak jó dolgok, így aztán, mindegyikünknek számtalan nehézséggel kellett megküzdenie. Peti barátom is sérült gyermeket nevel, a házassága megromlott, és a munkahelyén is rengeteg stressz éri. Így aztán nem csoda, hogy óriási nyomás alatt él. Ahogy beszélgettünk, már a hangján érezni lehetett, hogy iszonyú feszültség van benne. Ezért aztán búcsúzóul megajándékoztam egy üveg Manna cseppel, és megígértettem vele, hogy valóban beveszi.
Egy hét múlva…
A minap ismét beszéltünk telefonon. Miután egy közös programot egyeztettünk, a végén rákérdeztem:
– Szeded a cseppeket?
– Jaj, ne is mond! Brutális, amit velem művelt. Ahogy bevettem, szinte levert a lábamról. Úgy elfáradtam, hogy szinte ott helyben elaludtam. Azóta inkább esténként veszem be.
Mi történt?
Eszembe jutott, hogy velem is megtörtént hasonló eset. Előfordul, hogy amikor a cseppek hatására az óriási feszültség hirtelen oldódik, az embert elönti a fáradtság. Mint amikor a lufiból kiengedik a levegőt, hirtelen látványosan összeroskad. De ebben az esetben, ez egy abszolút pozitív dolog. Hiszen ilyenkor, egy kiadós alvás után már lényegesen kisimultabban, energikusabban vághatunk neki a következő nap küzdelmeinek. Peti barátom hangján is már észre lehet venni, hogy lényegesen jobb állapotban van. Már nem érezni, hogy pattanásig feszültek az idegei, és már a feleségével sem veszekednek annyit.
A sport nem segített
Érdekes, hogy Peti barátom rendszeresen sportol. Hetente többször fut, és mellette konditerembe jár. Vagyis, elvileg a sportnak le kellett volna vezetnie a benne felgyűlt feszültséget. De ez nem történt meg teljes egészében. Az én véleményem szerint ugyanis, az ilyen érzelmi alapú feszültségek nehezebben oldódnak. Amikor olyan élethelyzetben vagyunk, amit nem tudunk megoldani, a hagyományos módszerek nem tudnak segíteni. A nyugtatók pedig nem oldják meg a problémát.
Mennyit jelent -10% stressz?
Képzeljük el, hogy mennyit segítene, ha csak 10%-kal csökkenteni tudnánk a bennünk halmozódó feszültséget! Ennyi változást szinte észre sem vennénk. Mégis mennyi konfliktustól kímélnénk meg magunkat? Hiszen akkor talán már nem állnánk le vitatkozni a a boltban az eladóval, nem szólnánk vissza a házastársunknak, és nem kiabálnánk a gyerekkel. Pedig ezek mind-mind további újabb stressz adagokat jelentenek, amelyek nap-mint nap mérgezik az életünket, és elszívják az energiánkat. mennyivel könnyebb életünk lehetne?
Egy cseppnyi segítség
A Manna cseppet arra fejlesztették ki, hogy támogasson bennünket a mindennapi élet küzdelmeiben, és segítsen feldolgozni a különböző élethelyzeteket. Bár a többnyire nincsenek olyan látványos jelek, mint Peti barátomnál, a legtöbben mégis néhány héten belül észreveszik a változásokat. Mert ahogy a lélek megkönnyebbül, a test is erőre kap. Ezért is mondjuk a Manna cseppre: “Táplálék a léleknek, életerő a testnek”.
RENDELJE MEG A MANNA CSEPPET MOST AKCIÓSAN! (Kattintson a linkre!)
Megrendelem
Ha szeretne többet megtudni a Manna cseppről, kattintson a linkre:
Érdekel a Manna csepp